„Nekem a zene az anyanyelvem“

Ezt írta Fricsay Ferenc a “Mozartról és Bartókról” c. könyvében. Így a zene volt az abszolut élettere, amelynek törvényei szerint ô élt: a zene volt az ô szellemi otthona, hazája.

Szeretet, komolyság, humor – mindenbôl neki több volt a szokásos mennyiségnél, és Fricsay nagyvonalú, néha önkéntes úri módon teremtette meg életmódját. A társadalmi élet széles formájaban az elôtérbeli Fricsay Ferenc is képbe lép, melynek kerete minden tüzes szellemiség erôteljes vonalát teremtett meg ôbenne.

Minden vonása határtalannak tûnt: szenvedélyes, alkotó, mindent átfogó szeretete fokozta a lángot mindenkiben, aki közel állt hozzá. Erô-forrásai mindig csupa legérettebb mélység voltak: szellemileg és zeneileg is. Talán ezért volt ô mindig olyan, mintha küldetéssel jönne hozzánk. Ez az egyfajta prófétai szikra csodálatos szemében sohasem aludt ki.

Angyali komoly magatartása mellett mindig ott volt túlszárnyalhatatlan humora, amely gyakran váratlanul szikrázott felénk, épp oly lánggal mint a komolyság.

                                                                                      
                                                                                                              Gustav Rudolf Sellner                                                                                                                                       (A Deutsche Oper Berlin fôigazgatója)